Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KESERŰ NEVETÉS

2017.10.16

KESERŰ NEVETÉS

"Z" generációról írtam én éppen, 
1O perc se telt, nénike mesélte nékem, 
kóstolót kapott, szomszédtól meg, 
hortobágyi palacsintát, ették volna meg!

Nem jutott sor erre, fia látta ott, 
asztalon finomság, gyorsan hát, ott volt,
nem kérdezett semmit, befalta mindet, 
nem osztozott senkivel, nénike kikelt!

Keserű nevetés, belőle feltört,
szemében könny égett, lelke az megtört, 
ily önzőség láttán, kérdezte hát, 
mit tett ő rosszul, ha a fia így reagált?

Választ azt tudtam, nem mondtam néki, 
nem kellet volna, fiát elkényeztetni, 
tanította volna, gyermekkorban meg, 
családban osztoznunk, mindig is kell!

Másnak is jól esik, egy kis figyelmesség, 
meg kell ezt tanulni, bánat az ne essék, 
anyaként éltem hát, én is azt meg, 
öreg anyám lelke is, érzékeny lett!

Túró Rudit vettem gyermekimnek meg, 
anyám ezt látta, nem szólalt meg, 
majd csendben csak kérdezte, a hideg kirázott, 
"kislányom nem hoztál, nékem is finomságot?"

Akkor döbbentem én is rá arra,
lelke olyan érzékeny, gyermeki fajta,
mindig kapott tőlem, finomságokat, 
örömében szemében, könny az megcsillant!

Gyermekim mindent, osztottak szépen,
maguknak, anyának, egyenlően éppen, 
nem nyúltak hozzá, akkor sem hát,
ha napokig, orruk előtt hevert az már!

Persze azt finoman, néha megkérdezték, 
anya te megeszed, amit félre tettél?
-akkor aztán adtam, nékik hát oda, 
testvériesen osztoztak, vita nem volt soha!

Ha gyermeked osztozásra, szépen te tanítod, 
nem nevetsz keserűen, bánat az nem rugdos!